Ha azt gondolod, amikor magad alatt vagy, hogy nem vagy elég jó, tudnod kell, hogy ezt az imposztor szindróma mondatja veled.
Úgy gondolod, hogy előbb-utóbb valaki leleplez, mivel valójában nem is értesz ahhoz, amit csinálsz, csak belecsöppentél a helyzetbe/pozícióba, nem érdemelted meg, minden a szerencse műve.
Ettől csak egy lépés a második gondolat, hogy minden rossz, amit csinálsz, ami természetesen a maximalista és perfekcionista éned suttog az elmédbe. Ne hallgass rá, és küldd el a projektet, jelentést, emailt.

Nincs olyan, hogy tökéletes, és ha tovább ülsz rajta semmivel sem lesz jobb, sőt, lehet, hogy az eredeti, zsigeri jó ötletedet is felülírod a túlagyalással.
Ha pedig folyamatosan azt érzed, hogy semmiből sincs elég a világon – akkor te bizony szűkösség mindsetben szenvedsz, ami azt hiteti el veled, hogy az erőforrások végesek. Ezáltal beleszállsz a versenybe, hiszen neked azért nem jut több, mert valaki más megkaparintotta magának. Azt hiszed, hogy a piac egy pite, és mindenki akkora szeletet kap, amekkorát kihasít magának. (Javaslom a Kék óceán és Végtelen játék c. könyveket.)

Ha pedig minden nagyobb kihívás előtt azt érzed, hogy még nem állsz készen és ez a félelem lebénít, akkor könnyen lehet, hogy valójában nem is a kudarctól, hanem a sikertől tartasz. A félelem, hogy “akár össze is jöhet” arra késztet, hogy bele se kezdj, mert ha sikerül, akkor már nem lehet kifogásod (arra, hogy csináld, megjelenj, eladj, boldog legyél). Ha meg sem próbálod, tutira nem sikerül, és akkor biztonságban maradhatsz.